Köszöntünk Bodriland hivatalos blogján!!!

Ha először jársz a blogon, gondolom nem érted mi van itt. Ha lefele elkezded olvasni a bejegyzéseket, nem sokat fogsz érteni. Kezd inkább a "Kezdetek" oldallal, ahol megtudhatod mi is az a Bodriland. Ebből itt egy kis ízelítő: Hol volt, hol nem volt, (miért mondanám meg, hogy hol volt?) volt egyszer egy Bodriland. Ez a Bodriland egy közösség, ahol plüssállatok élnek. Nagyon okosak, ez abból látszik, hogy bodriland nagyon fejlett. Például van posta, van vezetőség amiben az okos állatok vannak, és irányítják az országot. Van itt közlekedés, vagyis busz.
Facebook: facebook.com/bodriland

Vonyító-díj 2011

Monyó és Jegi a díjjal
Blöki minden évben kiosztja a Vonyító-díjat. Első két évben az év legjobb rendezvényért kapta Bodri (mindkétszer a Bodri-kvízért), harmadszorra Vince és Keni könyve(Bodri, a Hadvezér) lett az év könyve. 2011-ben a legjobb zenei szám kapta a díjat. Ebben az évben adta ki a Mókuskerék a Zik-zik című albumát, és nem is volt több szám. Karácsonyra elvileg Puffer és Makaróni készült egy-két számmal, de aztán nem lett belőle semmi. Blöki azt mondta: "Egyedül a Mókuskeréknek volt száma, de az egyik kiemelkedik mindegyik közül, és megérdemli a Vonyító-díjat!" A díj kiosztása eléggé elhúzódott, (csupán fél évvel) ma osztották ki. Monyó és Jegi kapta, ők a Mókuskerék együttes tagjai. A Hevertem című dal lett az év dala!


A mókuskerék együttes tagjai egy papír CD-t kaptak ezzel a szöveggel: "Vonyító-díj 2011
A Mókuskerék együttesnek!
2011-ben a Hevertem című Mókuskerék szám lett az év dala! Kérd meg a gazdit, hogy játsza le, mert nagyon jó!"
És a papír CD-t kitették Ágócity falára.

Nincsenek megjegyzések: